Már egy ideje kapkodom a fejemet, hol is élek én tulajdonképpen. Elég régóta hordozom hátul a seggem, de ami most megy az már nem hagy nyugodni. Ámulok és bámulok, ahogy eltűnt minden tisztelet, egymás iránti empátia és megértés a mindennapjainkból. Miként vette át a politika a terepet ott is, ahol semmi keresnivalója nincs. Milyen alattomosan csusszantak be a politikusaink az ágyainkba, a foteljainkba, a biztos pontot jelentő nappalijainkba, és esznek bele a családi ebédünkbe. Úgy, hogy egy percre sem jut eszükbe, a kutya se hívta őket, nem is tartóztatnánk egy pillanatig egyiket sem, de, mint "jó anyós" aki váratlanul betoppan, nem akarja észrevenni, már a család régen elköltözött és egyedül puffog be nem álló, véleményező és kioktató szájjal.
A családi hasonlatnál maradva, ebben a pillanatban két gyerek egyezkedik, miként tudnák elkerülni hogy a harmadik gyerekhez jusson a labda, akiről feltételezik, hogy szarik majd a játékszabályokra, és egyérintőzni fog a grundon. Illetve a vele régen pariban lévő, kissé retardált tesót még megjátsza, mert pontosan tudja képtelen gólt rúgni és már azért is hálás, hogy luk van a seggén. A sarokban persze hisztizik a kishúg, hogy ő aztán pedig milyen jól rúgná a bőrt, azaz dehogy, ismer valakit, aki szerinte jól rúgná, szereti őt és még szép bajusza is van. De ezek a rohadék tesók sehogy sem akarják engedni játszani. A labda meg csak pattog, pattog és nem tud belerúgni egyik sem. Csak a másik bokáját, de azt legalább nyújtott lábbal teszi, hogy jól fájjon és ha lehet törjön is. Így basszák el a délutánokat, a játék áll, a labda kergülten pattog, a szomszéd gyerekek meg baromi jót röhögnek rajtuk, néha bekiabálva a grund széléről, mintha legalábbis ők tudnának focizni. Pedig igazán csak egy ember tud! És ő nem hazudik! Ezt is ő mondta. Miért nem hisznek neki?! Jah, hogy nem fair play játékos? Ugyanmár, ne kicsinyeskedjünk. És a kolbászból kerítés a pálya körül, meg az eltörölt belépőjegy? Az nektek smafu? Meg sem érdemeltek engem, gondolja és duzzog tovább. Tudja, előbb-utóbb ővé lesz a labda, és jajj azoknak akik eddig nem engedték játszani. Már a bírót is megvette előre, hogy tudja miként kel majd döntenie. Nagyszerű bíró, magasan felülről lát rá a pályára. Madár a szentem. És jó szemű, ha az ornitológia szakkönyveknek hinni lehet. Zsákmányszerző madárka. Ragadozó mondhatni. És egyben szigorúan védett. Véleményezhetetlen, kikezdhetetlen, születésénél fogva érinthetetlen. Isteni madár! Csak repked önnön méltóságát is csodálva a pálya felett. És néha lecsap. Valahogy mindig akkor, amikor a kis kedvencét kell védenie. Persze nem azért mert részrehajlik, csudát, kiegyensúlyoz. Régen elfelejtette, hogy a tojást, amiből kikelt, hogyan is dédelgették, védték még a vakondoktól is, nehogy baja legye. A keltetőgépnél szépen sorra mindenkinek még a céduláját is átnézték, nehogy fészekhalált halljon szegényke. A meccs zavartalanul folyik, a nézők rég hazamentek és mentik a menthetőt, mert már sejtik a végeredményt. Többen az útlevelüket keresgélik a fiókban, jól jöhet még, ha kéznél van. Mások tréningeznek a nagy feladatra, mert tudják rájuk is számít majd a csapatkapitány. Mennyivel könnyebb is lesz, ellenfél nélkül egykapuzni, nem olyan szép de hasznosabb így. Mindig mi győzünk: gondolják!
A Sólyom pedig néha elszáll felettük és párás tekintettel néz le rájuk, szíve tele szeretettel és békével.
Filmajánló: Sólyom végveszélyben (Black Hawk Down): R.: Ridley Scott
